Következzék mai mesém, szerintem jól sikerült, de ezt Te döntöd el.
Íme:

                                                  A hangya

                      Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy hangya. Más volt mint a többiek. Nem külsőre, nem is fizikailag, hanem belsőleg. Lelkileg, és máshogyan gondolkodott. A többieket csak a munka érdekelte, húzták az igát a nap huszonnégy órájában. És még csak nem is nagyon fáradtak el! Persze aztán pihentek egy kicsit, de fél napnál tovább nem bírtak nyugton maradni. Kivéve egyet, egyetlen egy, picinyke hangyát. Aki nem csak a munka útvonalának kiterveléséhez használta fekete fejét. Azon ábrándozott, hogy egyszer abbahagyja a munkát, és szabad lesz. Azonban erre kevés volt az esély. Annyira, mint az, hogy egy kutya, és egy macska, egymás barátai legyenek. Van rá esély, de kevés. Úgy hogy ez a hangya is csak cipelte a táplálékot, vagy ásott a föl alatt. Közben a kinti világról álmodozott, hogy egyszer beszívhassa a szabadok levegőjét, hogy egy kis szellő fölborzolja a csápjait, és körülötte lelapítja a fű-erdőt. Arra gondolt, hogy egyszer saját föld alatti lakása lehet, amiben egyedül lakik. Szóval, szabad életre vágyott. Nem mintha itt láncba verték volna, de akkor sem volt szabad. Ezért meg szeretett volna szökni. Jó messzire fut a bolytól, és még csak vissza se nézni. De most a föld alatt kotorászott. Mert a királynőnek túl kicsi a birodalma... A hangya, kis idő múlva lábak koppanását hallotta, pont az ő járata felől. Pontosabban nem az övé, csak épp neki volt kiosztva, hogy azt ássa. Hamarosan két hangya érkezett az elsőhöz. Szótlanul átadtak egy levelet, majd sietve távoztak. A kis hangya fölbontotta, és nagyon megörült! A kezében tartotta a szabadságát! Áthelyezték, az udvaron kell cipekednie. Onnan pedig nincs messze a patak, ahol szépen elbújhat! Ez a terv állt össze a fejében, és sebesen elrohant, a járaton, vissza, a nagyterembe, onnan pedig a lépcsőn elindult, a föd fölé. Kint, éppen éjszaka volt, a testőrök csak futó pillantást vetettek az előttük elhaladó hangyára. Nem is sejtették, hogy el akar szökni. Azt nagyon szigorúan büntette ám a királynő! De mg soha nem volt példa ilyenre. Senki nem merte megkísérelni. A hangya látszólag a kijelölt rakodó hely felé ment. Látszólag! Azonban minden lépésénél egy kicsit oldalazott. És végül már a patak felé ment. Mivel sötét volt, és egyenesen a fű-erdőn át ment, senki nem vette észre. Egy hirtelen támadt kis szellő, fölborzolta a csápjait a hangyának, aki beszippantotta a szabadság levegőjét. Gyorsan szedte lábait egyenesen a patakpart felé. Ott behúzódott egy biztonságosnak tűnő kő alá, és az álom, utolérte. Egy éles napsugár ébresztette, mely megnyerte a csatát a sötétség ellen, de az már készült a következő ütközetre. De az a napsugárnak nem volt elég megküzdeni a sötétséggel, még a kő alá is be akart jutni. Ami sikerült neki. És még a hangyát is megtámadta, vagy csak figyelmeztette? A közelben gyerek kacagás hallatszott. Kicsi gyerekek voltak, de a hangjuk annál nagyobb! Lehet hogy csak erre figyelmeztette a hangyát, a napsugár, de ezt soha nem fogjuk megtudni, mert senki nem kérdezte meg tőle, hogy miért ébresztette föl az apró rovart. Még maga a hangya sem. Inkább csak hallgatta a gyerek kacagást, ami számára a szabadság hangja volt. Hát ki is mászott a kő alól. Egyből megismerte a két embert. Tanult róluk, elméletileg veszedelmesek, de ő ezt nem hitte el. Inkább, oda ment hozzájuk. Kíváncsi volt arra, hogy mit csinálnak, és arra is, hogy ő beszállhat-e ebbe a játékba. De mielőtt ezt megkérdezhette volna, az egyik ember, aki a hangya szerint nőstény volt, fölsikított. Erre a hím odafordult a hangyához, és érthetetlen nyelven, elkezdett valamit hadoválni a nősténynek, miközben a hangyára mutatott. A másik csak bólogatott, és a hím mögé húzódott. Erre nagy bőszen megfogta a hangyát, és az eddig úsztatott, kis, papír hajóra tette. Utána, azt a vízbe tette, és hagyta hogy elsodródjon. Majd tovább játszott, a másik emberrel, hajó nélkül. A hangya eközben halálra rémült, azt gondolta hogy mindjárt szétfoszlik a hajó, ezért nagyot ugrott, a hideg, nagyon hideg patakba. Onnan soha többé nem jött ki. A hajó, meg kis idő múlva, a partra hágott, és ott maradt, épen.

Köszönöm hogy elolvastad!
Kritikát szívesen fogadok!