Végre eljött megint a mese írás! Nem is hinné senki, hogy ennek most mennyire örülök! Mert most mindenem megvan, amire egy meseírónak csak szüksége van! Ötlet, kedv, idő stb... Viszont, mint tartja a mondás: Száz szónak is egy a vége! Ennek a körübelül 35 szónak, az lesz a vége, hogy mese:

                                                 A bányász

Milyen is lehet az élete egy bányásznak? Szerintem, senki nem tudná elmondani, kivéve az, aki bányász, vagy éppen ismer bányászt. Egyet azonban talán tud mondani a kérdezett. Annyit biztos, hogy keserves az élete. És ha ezt mondja, igazat mond. Naphosszat a sötét alagutakban tölteni, miközben bontod a falat... Nehéz, keserves munka. És közben még attól is tartani kell, hogy fölrobban az egéstz alagút. Az egyik bányász is ettől tartott, egész nap. Ő viselte a gondját a patkányoknak, miközben dolgozott. A patkányok nagyon fontosak voltak! Ők jelezték, ha gázok voltak a járatokban. Pontosan úgy, hogy elmenekültek. Ezért ez a bányász, miközben emelte a csákányt, körbenézett, hogy ott vannak-e még azok az állatok. Ott voltak, ez biztos. Csak, miközben lesújtott a bányász, a gondolatai voltak máshol. Messze, egy napsütötte tó mellett... Ezért, nem figyelt, mikor lendítette a nehéz szerszámot. Csak akkor tértek vissza gondolatai, mikor irtózatos fájdalom hasított a lábába. Nem is fogta vissza magát, ordított ahogy a torkán kifért, miközben messzire hajította a csákányt. A lábfejéből vörös vér buggyant ki, ami színesre festette a köveket. Az ordítást lassan elnyomta a futó léptek zaja. Mert egy tucat bányász futott a hang irányába. Nem sokára oda is értek, bár volt aki rögtön a kijárat felé futott, talán orvosért, talán segítségért. Bár az előbbinek elég kicsi az esélye, mert egy dokinak semmi kedve nincs lemenni egy sötét lyukba! Úgy hogy, valószínűbb az utóbbi. Segítségért ment talán, hogy föl tudják vinni. De lehet, hogy más miatt futott? Ki tudhatja? Abban viszont biztos vagyok, hogy a bányásznak irtózatos fájdalmai voltak.  Vagy tízen maradtak mellette, és próbáltak tiszta rongyot keresni, vagy valamit, amivel beköthetik a sebet. Végül egy még teljesen tiszta szövettel tért vissza az egyik munkás. Azzal bekötözték a lyukat, ami a bányász lábán volt. Az kezdett lenyugodni, bár még mindig pokolian fájt az a seb! Most hogy fog tdolgozni? Hogy fog talpraállni? Ezek a gondolatok jártak a fejében, mikor megakadt a szeme valamin. Pontosabban, a semmin. Csak emberek mindenütt. Csak is emberek... Hova tűntek a patkányok? Le kell oltani a lámpásokat! Ez a gondolat villant az agyába. El is mondta a többieknek. Mondta nekik, hogy meneküljenek. Azok meg is fogadták, mert akármikor berobbanhatott a gáz, még ha nem is égnek a lámpások. Ott hagyták a sebesültet. Az az, ketten vele maradtak. Próbálták megemelni, de nem sokáig jutottak vele. Kétségbe estek, de nem hagyták ott a barátjukat! Nem! És, miután biztosak voltak benne, hogy meghalnak, és elbúcsúsztak egymástól... Beomlott a járat...

Köszönöm hogy elolvastad! További szép napot!