Mint ígértem tegnap, fejezetenként fölrakom a reglnyem. Kicsit a jövőbe ugrunk, mert... Mindjárt megtudjátok hogy miért. No, akkor lássuk, csak:

                                              A fekete legyező

                                              1. fejezet: A moly

 Napjaink, 2010, Pécs. Javában folyik már a nyáriszünet, minden iskolás boldog. Mindenki játszik, elvan. Mindenki? Tényleg ezt írtam volna? Pedig ez így nem teljesen igaz. Persze, vannak, akik a játszótéren töltik idejüket, vagy interneteznek, esetleg könyvtárban vannak. (Bár ennek mostanában elég kicsi a valószínűsége). Inkább videójátékokkal játszanak a mai gyerekek, mint hogy a sűrűn szedett betűkön járjon a szemük. Nem volt ezzel másképp a tizenhárom éves, rövid, barna hajú, barna szemű, vékony, és magas Dávid sem. Csakhogy ő már kezdte unni a vidójátékokat, mivel mindig vesztett bennük. Mióta unja a játékot, olvas. Titokban. Nem szeretné hogy az osztálytársai kigúnyolják. Ezért oson mindig a mellékutcákon, és ezért jár egyfolytában körbe a szeme, az osztálytársait lesve, miközben a könyvtár felé halad. Akkor is éppen kedvenc helye felé igyekezett. A hóna alatt könyv volt, azt szerette volna visszavinni, majd újabb könyvet kikölcsönözni.  Most is a legkihaltabb utcákon ment minden sarkon kilesve, hátha arra vannak éppen az osztálytársai. Nem szeretett volna velük találkozni, mert tudta, hogy akkor visszalevő iskolás éveiben, mindig őt fogják cikizni, csúfolni, és talán megverni is. Ő lesz a főellenség, és mindenki meg fogja vetni. Ezekhez a dolgokhoz pedig nem fülött a foga. Ezért inkább vállalta a rejtőzködés. Tudta hogy már csak be kell fordulnia a sarkon, és ott lesz a könyvtár, pár lépésre. Most kivételesen nem nézett ki a sarkon, hanem sietve ment, célja felé. Talán ezért ment bele abba az izmos fiúba, és pattant le róla, elejtve a könyvet...

- Bocs, többet nem fog előfordulni, bocs!

Kezdte hebegni, rá sem nézve az izomemberre. Pedig az az egyik osztálytársa volt! Méghozzá a legerősebb! Felemelte tekintetét, amibe félelem nyilalt. Gyorsan a háta mögé rejtette a könyvet.

- Hát te meg mit keresel itt? És főleg minek jössz belém?! A magadfajta kis vézna férgeknek meg kéne húzniuk magukat!

Mordult rá fölháborodva a másik gyerek. Majd újra megszólalt.

- Mit keresel itt?

A hangja türelmetlenebb lett, mint eddig volt. Mert nem szerette ismételni szavait. Főleg nem a gyengébbeknek.

- Hát... Én csak a Széchenyi tér felé tartok. Oda beszéltem találkozót.

Hazudta gyorsan Dávid, és nagyon remélte, hogy a nagy osztálytársának nem fog föltűnni, hogy rejteget valamit. Már ment is volna tovább, amikor kezek tapadtak a vállára. Erős kezek.

- Várj egy kicsit!

Miközben beszélt, szemei fürhén "tapogatták" át Dávidot. Mintha az előbb könyvet látott volna a kezében!

- Véletlenül nem a könyvtárba tartasz?

A vézna fiúnak rémülten koccantak össze fogai. Azt hitte jól elrejtette! De nem tudott tovább gondolkodni, cselekednie kellett! Áldotta a szerencséjét, hogy nem egy nagy, hanem egy kicsi méretű könyvet kölcsönzött ki! Gyorsan a zsebébe süllyesztette a könyvet, majd kitárta karjait.

- Én, a könyvtárba? Hova gondolsz? Mondtam, hogy csak a Széchenyi térre megyek!

- Na ne modn! Én könyvet láttam! Ürítsd ki a zsebeidet!

Dávid nem tudott mit tenni, ki kellett vennie a könyvet rejtekhelyéről. Óvatosan megmutatta a könyvet, majd futásnak eredt.

- Kapjátok el!

Kiáltotta az izomkolosszus, mire a szomszédos utcából kilépett még kettő, hasonló gyerek, akik egy pillanat alatt elfogták a menekülőt.

- Tudod mit szoktunk csinállni a könyvmolyokkal?

Kérdezte az időközben odarohanó izomember. Dávid megrázta a fejét. Tudta, hogy mostantól őis könyvmolynak számít. Viszont nem gondolta, hogy most jó dolgokat fognak vele csinálni, épp ellenkezőleg!

- Lecsapjuk őket!

Kiáltotta, majd behúzott egyet a véznának, aki nem tudott menekülni, mert még mindig lefogták. Meleg, sós vár buggyant ki ajkai közül a második ütés után. Utána gyomorszájon ütötték. Dávid alig kapott levegőt. Érezte, ha most nem fognák, összeesne. Még egy ütést mértek rá, ezúttal a hátára, majd elengedték. Nem is kellett meglökniük, Dávidnak a feje, magától is találkozott az aszfaltal. Dávid föl kelt volna, de megrúgták. Majd mégegyszer. Utána, már csak azt az egy dolgot érzékelte, hogy a fiúk távolodnak. Óvatosan fölkelt a földről. de térdébe, gyomrába, és hátába fájdalom nyilalt. Neki kellett dőlnie egy ház falának, hogy állva maradjon. Kezével letörölte a vért az álláról. és a szája körül, majd nagyot sóhajtott. Tudta, hogy holnaptól, rá fognak vadászni ezek a fiúk. Legfőképpen ezen a környéken. És ha elkapják, akkor ennél sokkal rosszabbul is járhat!

Ennyi lenne az első fejezet. Köszönöm hogy elolvastad! Nem épp a leghosszabb, de hasonló hosszúságú fejezetekre számítsatok. Véleményt szívesen várok e-mail címre, illetve de, a blogba. Nagyon örülök, mikor valaki kommentel, mert az jelzi, hogy tényleg olvasstok! :) A második fejezet is már meg van írva, ezen a héten fölkerül az is. De egyenlőre ennyi! További szép napot!